A bandy története

A bandy szó az angol bent („hajlított") kifejezésből ered, utalva az ütő alsó részének hajlítására. Tágabb értelemben azonban maga az egész ütő viseli ezt az elnevezést. Ezt az értelmezést használta a jól ismert sportkutató, Joseph Strutt is 1801-ben megjelent művében, a Sports and Pastimes of the People of England (Az angol nép sportjai és szórakozásai) című könyvben, ahol a XIII. századból származó bandy-ball nevű játékot írja le. A különbség a következő: a bandy-ball magát a játékot jelöli, míg a bandy az ütő elnevezése.

A bandy szó bekerülése a Webster's Dictionary of the English Language szótárba az alábbi meghatározással történt:

• • olyan bunkósbot, amelynek alsó része hajlított a labdavezetés érdekében;
• • játék bunkósbottal: shinney, hockey.

Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy i. e. 100 körül a walesi csoportok együtt éltek a szomszédos germán népekkel, ezért nem zárható ki, hogy a germán bandja szó terjedt el a walesiek, majd más országok körében is.

Ha egy játék mondhatja magát őshonosnak, akkor a bandy szülőhazája Bluntisham-cum-Earith, Huntingdonshire területe. Bury Fen (Kelet-Anglia) tekinthető a modern bandy igazi bölcsőjének, ahol kiváló korcsolyázási lehetőségek voltak. Télen a befagyott tavak jege tele volt hokisokkal és bandy-játékosokkal. Kapukat nem mindig állítottak fel, és az erősebb csapat vezette a labdát – amelyet akkoriban „macskának" neveztek –, míg a gyengébb fél gyakran menekülésre és a vereség elismerésére kényszerült.

A sport annyira népszerű volt, hogy amikor a tavak és mocsarak befagytak, és a mezőgazdasági munka leállt, a fiúk és fiatalemberek azonnal a jégre mentek bandyzni. Gyakran a felnőttek is korcsolyát húztak – „szárnyat a lábukra" –, és ezáltal újra fiatalnak érezhették magukat.

A Bury Fen-i feljegyzések szerint már egy évszázada rendszeresen rendeztek mérkőzéseket. A csapatokat kiváló játékosok alkották, akik civilben földművesek, kereskedők voltak, és előfordult, hogy egy teljes évszázadon át veretlenek maradtak. Kapunak fűzfaágakat használtak, amelyeket hat láb távolságra szúrtak le egymástól, a tetejüket pedig ívben meghajlították. A kapuk közti távolságot mindig a jégfelület mérete határozta meg.

Az ütők általában fűzfából vagy kőrisfából készültek, és úgy hajlították őket, hogy jól illeszkedjenek a jéghez, valamint alkalmasak legyenek a labdavezetésre. A labda – a „macska" – kezdetben posztószálból vagy maradék anyagból készült, később szilárd gumiból.

Az első hivatalosan feljegyzett bandymérkőzést két klubcsapat között 1875-ben Londonban játszották. Amikor a bandy, illetve a hoki szárazföldi változata délen népszerűbbé vált, és szabályokat is lefektettek, a játékosok szezonon kívül is formában maradtak: télen jégen, nyáron szárazföldön játszottak.

1879-ben Virginia Water vált a játék központjává, ahol a klub győzelmeket aratott Staines, Wimbledon és Oxford csapatai ellen. 1890-ben tizenegy Bury Fen-i játékos szerepelt a Virginia Water Clubban. A korai időkben még nem léteztek hivatalos szabályok: a csapatok a mérkőzés előtt egyeztek meg a feltételekben, és maguk jelölték ki az oldalvonalakat.

A bandy egységes szabályait végül 1891-ben állították össze, amikor Angliában megalakult a Nemzeti Bandy Szövetség.

A századforduló idején egy úgynevezett jéghoki kezdett elterjedni Magyarországon. Az akkori jéghokinak azonban két változata volt ismert: a labdás bandy és a korongos hoki, amelyet kanadai hokiként is emlegettek. Az 1898–1899-es idényben már hazánkban is találkozhatunk ezzel a játékkal, amely hamar nagy népszerűségre tett szert.

A bandy elsősorban az északi országokban terjedt el, azonban ottani játékszabályai bizonyos szempontból eltértek a hazaiaktól. Míg Magyarországon általában 7 vagy 9 játékos alkotta a csapatokat, addig az északi országokban mindig 11 játékos szerepelt a pályán. A svédek, finnek, norvégok és más kisebb északi nemzetek könnyű zsineglabdát használtak, szemben a Magyarországon megszokott tömör gumilabdával.

Az 1904–1905-ös idényben a Budapesti Korcsolyázó Egylet (BKE) keretében Kertész János vezetésével játszották a bandyt. Kertész nagy lelkesedéssel dolgozott a sport fejlődéséért. Ugyanebben az időszakban a „Mágnások" csapata is működött, amelynek élén gróf Bethlen István állt.

Az 1906–1907-es idény februárjában rendezték meg az első mérkőzést a BKE és a Mágnások csapata között, amely 2:2-es döntetlennel zárult. Ettől kezdve a bandy – a műjégpálya előtti időszak mostoha jégviszonyai ellenére – rendkívüli fejlődésnek indult.

1908-ban a sportbizottság elérkezettnek látta az időt nemzetközi mérkőzések szervezésére. Kezdetben három neves csapattal mérkőztek meg: a bécsi Training Eis Clubbal, a prágai Slaviával és a Deutsche Eishockey Gesellschafttal. Ezek közül csak a Slavia tudta nagy küzdelemben legyőzni a magyar csapatot.

Az akkori magyar válogatott – gróf Bethlen, Lauter, Hevesi, dr. Lator, gróf Csáky, Ságodi és Izsák – később sorra verte az osztrák (WEV, WAC, Wiener Sport Club), a cseh (Slavia, Sparta) és a német (Akademischer Sport Club) csapatokat, egyedül az akkori Európa-bajnok Leipziger Sport Club jelentett kivételt.

1914-ben Prágában, a Ringhoffer-serleg mérkőzésein a BKE csapata 2:1-re, majd ugyanezen évben St. Moritzban 4:0-ra legyőzte a lipcseieket, és ezzel kiérdemelte a Közép-Európa legjobb bandycsapata címet.

Az első világháború kitörése és a romló jégviszonyok azonban visszavetették az új generáció fejlődését. Ennek ellenére az évente kiírt és Tátrafüreden megrendezett szlovákiai bajnokságot minden évben sikerült megnyerni. Különböző vándordíjakat is alapítottak – a Zsigmondy-, Ságodi-, gróf Csáky- és Hevesi-díjat –, amelyeket egyetlen kivételtől eltekintve mindig a BKE nyert meg a BBTE, az FTC, a MAC és az MHC csapatai ellen.

A háború idején a jégviszonyok annyira megváltoztak, hogy Magyarországon évente alig néhány jégnap maradt. Az osztrákok, akik már rendelkeztek műjégpályával, 1916-ban legyőzték a magyarokat, majd végleg áttértek a korongos hokira. A magyarok így teljesen magukra maradtak a bandyvel, mivel minden környező ország szintén a koronghoki mellett döntött.

Ezzel abban az időszakban megszűnt egy olyan sportág, amelyben a magyarok Közép-Európában a legjobbak közé tartoztak.