Világbajnokság 2010 Moszkva
 
2010.02.10
 
A Magyar válogatott sajnálatos módon elég rossz reményekkel és kevés edzés lehetőséggel indult a 2010 -es Bandy világbajnokságra. A csoport mérkőzések során nem sikerült érvényesülni a csapatnak, mivel a Városligeti Műjégpályát felujjítás miatt bezárták és csak jégkorong pályán tudtak felkészülni a világbajnokságra. Nehezítette az is a felkészülést, hogy Svédországból érkező magyar játékosokkal is csak a világbajnokság elötti edzésen tudtak együtt edzeni a fiúk. Nagyon szoros mérkőzéseken maradt alul a nemzeti válogatottunk, mint például Lettorzság elleni 6:3 -as vezetésből 7:6 -os vereséget szenvedt a csapat. A Mongólokkal is kétszer játszott válogatottunk mindkét alkalommal szoros mérkőzést láthattunk. Az elsőmérkőzésen sajnos a csapatunk alul maradt, de a második alkalommal csapatunknak sikerült felül kerkedni a mongólokon. Sajnálatos módon ezen a mérkőzésen történt egy kis atrocitás a magyar és a mongól csapat között, de magyar vér nem folyt és a mérkőzés magyar fölénnyel zárult a mérkőzés így csapatunk 5.-ik helyen végzett a 2010 -es világbajnokságon.